Véletlenül keveredtem a pályára, véletlenül lettem könyvelő
1986-ig az MTA kötelékében rendszerszervezőként dolgoztam egy kutató csoportban. A csoport feladata matematikai modelleken keresztül a nemzetgazdasági jelenségek vizsgálata (ökonometriai modellezés) volt. Én voltam a számítástechnikai munkatárs. Majd teljesen váratlanul feloszlatták a csoportot és mindenkit szélnek eresztettek. Nekem a személyzeti osztályon felajánlották, hogy maradjak náluk. A bérszámfejtő szül, és kellene valaki helyette. Döbbenten néztem a személyzetisre (ma már divatosan HR vezetőnek mondjuk), hogy én nem is tudok számfejteni. „Nem baj, majd megtanulod.” – jött a válasz.
Hát így kezdődött. Egy pillanat alatt beleszerettem a számvitel és bérszámfejtés feladatokba. Hirtelen 400 ember számfejtése kézzel kihívás volt. Két számfejtés közötti időben a könyvelésnek dolgoztam. Roppantul élveztem ezt az új kihívást, de a szakmát nem hagytam el többet. Tanultam, vizsgáztam, és 1990-re meg is alapítottuk a férjemmel közösen a könyvelő irodánkat.
Mi tagadás, 1990 óta felnőtt egy generáció. Ahogy felnőtt a Norex is. Kezdetben néhány munkatárssal könyveltünk, és csak egész kis létszámra végeztük a bérszámfejtést. Családias légkörben, kicsi irodában. Az indulás egy mulatságos története már a múlté, de azért itt el lehet olvasni.
Évek alatt apránként növekedtünk, sok és nagyon jól képzett kollégával dolgoztunk, fejlődött az ügyfélkör, bővült a bérszámfejtés is, növekedett az iroda, fogyott az idő.
De… és mindig van egy de. Azt érzékeltem, hogy a kis vállalkozások könyvelését egyre több és egyre profibb könyvelő cégek végzik. Egy dolgot nem végeztek, a tanácsadást.
Az ügyvezetők kis cég lévén alig tudnak segítséget kapni. Mert a tanácsadók a nagy cégekre pályáznak és az áraik is az ő pénztárcájukhoz vannak szabva. Pedig a kisvállalkozások életében is sok a válaszút, sok döntést kell hozni.
Nincs kihez fordulni. Üzleti terv, átalakulás, HR problémák, stratégiai döntések, pályázatok, beruházás, és sorolhatnám.
A könyvelők nem merik felvállalni azt a szerepet, hogy belebújva a cég vezetésének bőrébe adjanak tanácsot. A könyvelő elvben látja a számok alapján a lényeget, de a döntés kockázatát, vagy annak csak közelségét is kerülik.
A Norex ügyfelei egyre többször fordultak hozzám tanácsért az évek során, cégvezetési gondjukra kerestek megoldást. Majd egyre többen találtak meg, akiknek nem mi könyveltünk. Én pedig egyre nagyobb kedvvel ezt a tanácsadást végeztem. 25 év könyvelői iroda vezetése sok tapasztalatot adott, hisz míg a saját cég vezetése egy tapasztalat, több mint 1000 mérleg elkészítése mögött már rengeteg tapasztalat és rengeteg sors lakik.
Nem akarok a tudományos tanácsadás köntösébe bújni, hanem inkább a gyakorlati oldalról közelítem meg a kérdést. Sokszor nem arra van szükség, hogy csili-vili grafikonok készüljenek. Vallom, hogy az egyszerű megoldások sokszor célszerűbbek.
Az oldott hangulatot Vitéz garantálja, aki állandó szereplője az életünknek. 37 éve tartunk kutyát férjemmel, és az első pillanattól kezdve bent van velünk az irodában. Nem zavarja a komoly munkát, kicsit mégis minden családiasabb vele együtt.